Útvonalleírás

A Kapás udvarból kilépve balra indulunk. 50 méter után az útkereszteződésnél balra felmegyünk a lépcsőn, ami a narancssárga színű ház mellett vezet fel a templom irányába. Amikor a lépcső balra kanyarodik, mi egyenesen felmegyünk a kissé meredek ösvényen a temető mellett. Balra majd nemsokára jobbra követjük a szalagozást egy romos épület irányába. Az épület után, a bal oldali keresztnél egyenesen, majd a lejtő után leérünk a Besnyői dűlő házaihoz. Balra indulunk tovább a négyes kereszteződésben. Hamarosan elhagyjuk a dűlők házait és egy nehezen járható, saras rész után egy  újabb kereszteződéshez érkezünk. A 10 kilométeres táv itt elválik a miénktől, mi jobbra megyünk tovább a kereszteződésben 700 métert. Utunk egy murvás útba torkollik amelyen jobbra kanyarodunk a tanya irányába. Nem sokkal a kerítés előtt, az akác oszlopoknál balra betérünk az erdőbe. Az erdőben kb. 300 méter múlva balra kanyarodunk. Egy hosszú egyenes szakasz során elhaladunk egy magasles mellett, majd hamarosan megérkezünk Sándorszállás házaihoz, ahol rögtön balra fordulunk. 350 méter múlva amikor kiérünk az erdőből jobbra megyünk a széles murvás úton amíg el nem érünk egy hármas kereszteződésbe, ahol balra fordulunk a sárga sáv turistajelzésre. Újabb 350 méter, újabb kereszteződés, mi megyünk egyenesen tovább a jelzésen. Hamarosan, az emelkedő után jobbra letérünk a mezőre ahol megtaláljuk az első ellenőrző állomást.

Jobbra a mezőn indulunk tovább, majd követjük ezt az utat miután előbb balra, azután jobbra kanyarodik. Tiszta időben jobbra, előtűnnek a Mátra vonulatai és a Kékestetői tévétornyot is láthatjuk. 900  méter és egy sáros traktornyomos szakasz után, az út balra kanyarodik az emelkedő irányába. A domb tetején jobbra folytatjuk utunkat . 700 méter után egy akácoshoz érünk, majd újabb 700 méter múlva elérjük gázvezeték nyomvonalát.  Az utunk balra kanyarodik majd a lejtő és az emelkedő után ismét balra tartunk. A gázvezeték nyomvonalán jobbra. A meredek lejtőn leérve, a sárga sáv turistajelzés keresztezi utunkat. Ezen balra fordulunk. Miután kiértünk az erdős, bokros részről, a sárga sáv jelzést követve elhaladunk az első halastó mellett. Megyünk tovább egyenesen a sárga jelzésen. Egy nehezen járható saras, pocsolyás rész után, elérjük a második halastavat. Nem megyünk le a gáthoz és a tó partjára, hanem balra tartva hamarosan elérjük a második ellenőrzési pontot.

A frissítő után 200 métert visszafelé megyünk amerről jöttünk és a nyársalóhely előtt balra lemegyünk a tópart felé és átmegyünk a két tavat elválasztó gáton. A gát végén balra fordulunk és immár a tó jobb partján folytatjuk utunkat. Nem sokkal a tó vége előtt jobbra kanyarodunk, de nem megyünk fel a meredek úton a lakóház irányába, hanem egyből balra fordulunk egy félig kész épület felé vezető úton. Az épület után letérünk a kevésbe kitaposott előbb gazos, majd füves ösvényre amelyen egyenesen folytatjuk utunkat. A füves, mezős rész után hamarosan elhaladunk két tanya mellet, majd egyenesen kb. 1200 méter után elérjük a lakott területet. A Kossuth Lajos utcán megyünk tovább egyenesen. A buszforduló után még mindig a Kossuth Lajos utcán, 700 méter után elérjük a Hevessy parkot. A világháborús emlékműnél balra, majd jobbra, a park szélén haladó kis utcába kanyarodunk. Nemsokára balra a gyalogos hídon átkelve elérjük túránk célját, a helytörténeti gyűjteményt.